2013. augusztus 15.

Lakást keresünk - ki tudja hányadszor :)

Nem, nem mi költözünk.
A dolgozóknak kell találni s.o.s új lakhatási lehetőséget.
Talán emlékeztek még rá, néhány héttel ezelőtt már találtam egy házat, ahol egy egész szintet béreltünk. Azt hittem hosszú távú lesz ez a megoldás, de hamar rájöttem, hogy nem az.
A tulajdonos is a házban lakott, és már az első héten telefonált, hogy a fiúk hangosak.
Hm... hát suttogni mégsem suttoghatnak. Ha öt felnőtt férfi beszélget, akkor azt egy papírfalu (altbau) házban sajnos hallhatja más is.

Következő probléma volt, hogy a lakást ugyan takarítással vettük ki, de a mama sportot csinált belőle, hogy napi szinten többször bejárkált a szobába, ellenőrzés címen.
Már mondtam nekik, hogy egyszer vetkőzzenek meztelenre, és hátha elijed az öreglány.
:)

Múltkoriban épp hazafele autóztunk, amikor ismét hívott, hogy azonnal álljunk el a ház elől az autóval. Egymásra néztünk. Mi van? Milyen autóval? A nő persze csak mondta, mondta. Eltelt vagy három perc, mire a párom közbe tudott vágni, hogy nem baj, ha egyetlen autónk sem áll ott, mivel mindenki elment haza?
:)

A legutolsó csepp a pohárban az volt, amikor vasárnap este telefonált, hogy a fiúk elrontották a mosógépet, és javíttassuk azt meg.
Ennek elgurult a gyógyszere?
:D
Egyrészt, a házban több bérlő is van, honnan tudja, hogy a mieink rontották el? Talán megszólalt a mosógép, hogy a magyarok voltak?
Másrészt, a kollégák elmondása szerint II. világháborús darab, tehát kész csoda, hogy még működött.
Harmadrészt, mit kezdtem volna ezzel a hírrel? Szaladtam volna el, és vettem volna egy újat?
Tudom, a tulaj ezt szerette volna.
De! Álljon meg a nászmenet!
Mi 3750 frankot fizetünk egy hónapra.
Igen, annyit.
A többi bérlő nem tudom mennyit.
Ebből nem telik egy 600 frankos új mosógépre?
Úgy látszik a hölgy nem ismeri az üzleti kockázat fogalmát, ami jelen esetben az.
A mérlegnek csak a bevételi oldalát ismeri.
:)
Mondanom sem kell, a párom vérnyomása az egekben, egy perc alatt mondott fel.
Két hetünk van új lakást/házat találni.
Mit gondoltok?

19 megjegyzés:

  1. Sejtettem, hogy igy lesz, mar az elozo huzasai is durvak voltak a holgynek!
    Drukkolok, bar tudom, hogy nem egyszeru megfelelo helyet talalni!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lakókocsi, vagy sátor! :)
      Mindkettő mobil. Viszik ahová kell!

      Törlés
  2. Olyat kellene kibérelni, ahol nem lakik ott a tulaj, mert az idegfűrész! Amúgy is a svájciak szőrszálhasogatóak! Sok sikert!

    VálaszTörlés
  3. 10 évig éltem Svájcban, pontosabban Zürichben. 3750 CHF elég vaskos köteg, mekkora a lakás/ház amit béreltetek?
    Ha esetleg Zürichben vagytok, akkor nem fogtok egyhamar lakást találni: ugyanis nincs :) Ha összejönne, akkor is vasút mellett, vagy balkániában (Schwamdingen) kapnál lakást. Szociális lakást meg csak úgy szerezhecc, ha összeállsz valami svácisapkával....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, hogy megtiszteltél.
      Nem Zürichben vagyunk, kanton Aargauban.
      Ez az összeg sehol sem kevés egy szintért.
      Mivel a kollégák egyelőre 90 napos engedéllyel vannak, ezért ezt nem mindenki szereti. Itt a Hölgyet nem érdekelte, ezért vettük ki.
      Azóta megoldódott. :)

      Törlés
    2. Mit hogyan? Ez már egy régi írás, ha konkrét kérdésed van, kérlek írj az e- mail címre. Köszönöm.

      Törlés
    3. Mit hogyan? Ez már egy régi írás, ha konkrét kérdésed van, kérlek írj az e- mail címre. Köszönöm.

      Törlés
  4. Achtung Gefaahr :) AG kanton. Ha Aargauban vagytok, akkor sem kevés ez a pénz. Plusz hozzájön a Krankenkasse, AHV... jahh jó sok pénz. 3750-nél olcsóbbatt nem találtatok?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem kevés, de gondolom te is tudod, hogy egyik napról a másikra Bewiligung nélkül nem egyszerű. Krankenkassát nem kell fizetni a 90 napos engedélyre.

      Törlés
    2. Bewilligung nélkül is el lehet lenni, amíg nem csinál az ember hülyeséget...
      Krankenkasse-t nem kell fizetni 90 napra? Ez újdonság számomra...

      Törlés
    3. Nem-nem, érvényes az otthoni. Csak ki kel váltani az európai egészségkártyát otthon.
      :)

      Törlés
    4. Liberalitás :) Na ezt nekem ott nem fogadták el. Amióta nyitva vannak a határok... Persze ez sem igaz... :D Minden átkelőnél ott a posztoló LuggaMen, és igenis megállítja az arra érdemeseket... erre találta ki az élelmesebb Rafz-ot :)

      Törlés
    5. És még egy pár másikat.
      Pl. hazafele és vissza Reinach.
      :)

      Törlés
  5. Svájc köztudottan degenerált, belterjes ország, a jólétbe beleőrült bennszülöttekkel.

    VálaszTörlés
  6. Az túlzás, hogy jólét... Én magam ZH-ben éltem a munkásnegyedben. Az itt kb. Józsefváros szint. Jólétnek nyomát sem láttam. Persze, kint a tó partján már voltak érdekes vityilók. Az emberek próbálják tartani a színvonalat: nem sok sikerrel. Középosztálybeliek 10 évvel ezelőtt még oda tartoztak, ma már megelégedhetnek egy alacsony nivóval. Nem tudják és nem akarják elfogadni, de bele kell tőrődniük.
    Én először 1995-ben voltam CH-ban, ott is az olasz területen. Más világ. Mint ahogy más világ a német-, vagy a francia rész.
    Abban igazad van, hogy egynémely degenerált. De az egész rendszer az.
    1935-ban írta Benedek István svájci Engadinról: ha van pénzed, kisajtolják belőled, ha nincs: kotródj. Ez igaz manapság is, de mindeközben eltelt közel 80 év, és látható: semmit sem változott a mentalitás. Legfeljebb felhígult azzal, hogy a 90-es évek közepén megnyitották a határokat a menekültek előtt. Ők hoztak valamit magukkal, amivel hígitották az országot. De mivel? Na ez a kérdés... :)

    VálaszTörlés
  7. "Mi 3750 frankot fizetünk egy hónapra." ez sokat mond. ha a lakàsod àràhoz passzolo stilusban élsz, keresel valszeg 15.000 svàjci frankocska körül, és a felsö középosztàlyba vagy sorolhato jövedelmileg. végy ki 2000 frankért egy kéglit amiért aargauban egy olyant bérelhetsz amiröl HU-ban csak àlmodnak az emberek, sporolj és vegyél öröklakàst. màs életérzés a sajàtban lakni hidd el.
    es würde mich echt interessieren mit was du deine kohlen verdienst. was biste? zahnarzt? :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valamit féleértettél. Nem mi lakunk ebben, hanem a kollégáink.
      :)
      A tanácsot köszi, de nem kívánunk itt megöregedni.

      Magyarul is kérdezhetted volna: vállalkozásunk van. Semmi extra.

      Törlés
  8. eine weise entscheidung. ich wünsche dir viel glück ... wo auch immer.

    VálaszTörlés