2014. április 20.

Egy kis statisztika

Ünnep lévén komoly témát nem szeretnék feszegetni, itt sem történik semmi, mondhatni a fű se nő. Igaz, mitől nőne, hideg van.
Mikor elkezdtem írni a blogot, fogalmam sem volt, hogyan kell. A gyerekeim segítettek. Itt jön a szokásos: nélkülük nem jöhetett volna létre. :D

Ha jól belegondolok, 30 éve nem gondoltam volna, hogy az ágyban ülve írom ezeket a sorokat egy tableten (lustaság, fél egészség).
Szerintem, nem vagyok egyedül ezzel a gondolattal. Az elmúlt néhány évtizedben óriásit fejlődött a technika.
Menjünk vissza az időben egy kicsit!
Soha nem fogom elfelejteni azt a napot, amikor a fizika előadóban vártuk a technikatanárt a gimiben (talán 1986 lehetett). Nem nagyon vettük komolyan sem őt, sem a tárgyat. Bezzeg ő.
A maga 150 centijével, barna köpenyben bekocogott az osztálya. Ezzel nem is lett volna probléma, de pasi volt.
Nagy komolyan bejelentette, hogy most akkor programot fogunk írni. Mi lányok vihogtunk, hogy most meg szeretné tervezni, hogy mit csinálunk a hétvégén. Erre mondja, hogy számítógépes programot. Ammegmi?

Talán, egy-két gyereknek volt Commodore-ja. Én még életemben nem láttam. A számítógép nálam kimerült a 4 műveletes zsebszámolóban. Ha már négyzetre emelt, vagy gyököt vont, szuper volt.

Aztán elkezdett egy algoritmust felírni a táblára hosszasan, amit mi csak néztünk. Na, ott veszítettem el elsődlegesen érdeklődésem a számítástechnika irányában.



Aztán persze később nem lehetett elkerülni a kapcsolatot a munkahelyeimen, majd otthon sem. Abban az időben kielégítette azt a célomat, hogy leveleket írtam rajta. Nem kellett indigó a sokszorosításhoz, és javítani is lehetett. Jó kis mátrix nyomtatóm volt. Neked is? :)

Már nem emlékszem mi volt a Windows előtt, de azzal kezdtem. :)
Aztán, az évek múlásával mind jobban beleástam magam, jellemzően magamtól. Megtanultam az összes Office alkalmazást.

Visszatérve, így voltam a webes szerkesztéssel is. Csináld meg lécci! - adtam ki a parancsot.
Viszont, van egy, a családom számára is idegesítő tulajdonságom, miszerint mindent azonnal akarok, így sokszor segítség hiányában, magam kontárkodtam bele ebbe is.
Itt jegyzem meg, van még hova fejlődnöm.



:)
Most már eltalálok magam is az oldalon, így bukkantam  mindenféle statisztikai adatra.
Úgy általában nem szeretem a statisztikákat, szárazak és nem is mindig pontosak, de most kivételt tettem és megnéztem a saját magam számait.

Az összegzés alábbi, néha vicces, néha érdekes eredményeket hozta.

Legfontosabb keresési kulcsszavak:

- lidl banán ár április 1,
- erotikus munka St.Gallenben,
- szavazás eredmények,
- valahol lakni kell.
- cigiző helység való világ 6,
- escort lányok svájc,
- autópálya Svájc,
- várak Svájcban.
- van-e magyar étterem Svájcban,
- fogorvos árak Svájcban.

Hát, na! Érdekes ez a Google.
:D

Következő adatsor, ami engem inkább érdekel (mert hát kíváncsi vagyok, na), hogy honnan olvastok?
Nagyon megtisztelő, hogy ilyen sokan vagytok (az összes látogatás is már rég 6 számjegyű, de soha nem gondoltam volna, hogy a világ ilyen széles köréből lesznek olvasóim).
Azon nem lepődtem meg, hogy Magyarországról áll az első helyen, hisz sokan még most is indulás előtt állnak, de azon már igen, hogy innen Svájcból került ki a 2. legtöbb érdeklődő.
Aztán a többi európai ország mellett olyan helyekről is érdeklődnek a blog iránt, mint pl. Alaszka (ez azért nem annyira standard), de Ázsiából is vannak olvasók, sőt a fekete földrészről is.
Köszönöm nektek, nagyon jól esik.
:)
Ellenben a keresési felületek sorrendje megváltozott az utóbbi néhány hónapban. Régebben nagyon sokan a Határátkelőről találtak rám, ma más inkább a google-n keresztül (.hu,.com, .de, .ch).

Szóval, érdekes dolog mégis ez a számítástechnika.
És ha már ez a téma...
Minap reggel volt a tv-ben, hogy bioinformatikusok "gyártottak" egy olyan programot, amivel az élet fáját lehet szimulálni, 32 ezer darab proci szükséges a géphez, hogy fusson rajta a program.
Hát na, az már nem egy tablet.
:)
Akit érdekel, a szuperszámítógépről bővebben ITT olvashat.
Ennyit a tudományról.

Remélem, a nyúl mindenhova megérkezett.
:)

7 megjegyzés:

  1. Szia!

    Kiteszed országonként egy táblázatba, hogy hányan és honnan nézték az oldalad?
    Kíváncsi lennék rá. :)

    Üdv,
    Rendszeres, névtelen olvasód

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Természetesen, de kérek egy pár nap türelmet.
      Most indulok haza épp...
      :(

      Törlés
  2. Sajnos a keresőn csak az első tíz látható "erősorrendben". Ezeken kívül, ahogy írtam, volt már Szudántól kezdve Szingapúron át, NZ-ig érdeklődő.

    Magyarország
    Svájc
    Egyesült Államok
    Németország
    Egyesült Királyság
    Ausztria
    Oroszország
    Írország
    Franciaország
    Románia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi!
      Ha ennyi helyről látogatnak, akkor ez annak is a bizonyítéka, hogy jókat írsz. :)

      Törlés
    2. Az, hogy jó, kis túlzás, de ha valaki talál benne hasznosíthatót vagy érdekeset, már az is öröm a számomra.

      Törlés
  3. Te miért keresel erotikus munkát St. Gallenban ill. escort lányokat Svájcban?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valamit félreértesz...
      :)
      Akik ezeket a fogalmakat írják be a google keresőjébe, nekik dobja ki a google az én blogomat.

      Törlés