2014. május 19.

Ismét népszavazás

Tudom, lassan már unalmas, de megint szavaztak az állampolgárok a jövőt illetően.
Ismételten négy kérdés került terítékre, melyből két érdekes témát emelnék ki:
1. A "tisztességes" minimálbér megszavazása, ami azt jelenti, hogy óránként 22 franknál nem lehet kevesebb a bér.
Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a minimálbér 4 ezer frank lenne a jövőben. A parlamenti szavazáson is többen szavaztak ellene, mint mellette, így annyira nem meglepő, hogy végül elutasításra került a kezdeményezés. Gyakorlatilag az arány 76:24 lett. Ez elég meggyőző.
Korábban említettem, hogy én is ellene voltam, de ennek miértjéről később írok még bővebben.


2. Vegyünk- e 22 Grippent, vagy ne vegyünk? Ez itt a kérdés. Nem veszünk.
Ez azt jelentette volna, hogy 3,1 milliárd frankot tol át az állam a svéd Saabnak, 10 éves részletekben. Ennek fejében teljesen lecserélésre került volna a nemzeti hadi repülőgépflotta (54db F 18 van jelenleg).
Itt jóval szorosabb volt a szavazatok aránya, mert ezt a kérdést a parlament is támogatta. A nemek aránya 53,4 %.
Ez egy érdekes téma volt, mert a Parlament elég szorosan, de megszavazta, ugyanakkor mégsem ment át. A magam részéről az ellenállást abban is látom, hogy komoly vita volt a múltkoriban arról, hogy egyáltalán mikor repülhet a Luftwaffe. Az akkori döntés értelmében csak munkaidőben lehet gyakorlatozni. Hangsúlyozom, hogy nem vagyok szakértő, de laikusként azt gondolom, hogy ez is jelentősen befolyásolta az eredményt. Akit bővebben is érdekel a Luftwaffe, IDE kattintva olvashat róla.




Két további kérdést viszont megszavaztak a polgárok, az egyik az egészségügyi alapellátást erősíti (88:12), a másik, a bizonyítottan pedofilok örökös eltiltását a gyerekekkel való foglalkoztatástól való felvetésre vonatkozott (64:36).



A végleges adatokat ITT nézhetitek meg.



1 megjegyzés:

  1. Ezután az írás után úgy gondoltam, hogy én már nem írok erről a témáról, de mivel nálunk még volt 2 helyi kérdés is, így elővettem én is.
    Nagyjából egyezik a véleményünk, bár most az első indoklását nem fejtetted ki, de korábban már igen, így ismerem az álláspontodat :-)

    VálaszTörlés