2014. június 6.

Egy kis csipkelődés


A politika mindenhol politika.
Bár, az itteniek nyugodtan mehetnének továbbképzésre a mi politikusainkhoz.
:)
Próbálkoznak, próbálkoznak, megy a szurka-piszka, előfordul, hogy a másikkal foglalkoznak és nem azzal, ami a dolguk lenne, de még "amatőrök".

Nemrégiben történt ugyanis, hogy egy korábbi szövetségi tanácsos (a szoc.dem párt tagja) egy lakást vásárolt magának Genfben 3 millióért és ezt szóvá tette egy ellenérdekelt párt (néppárt) tagja.

Annyira nem lepődtem meg a híren, hisz egy újonnan épített átlagos lakás ára is 1 millió körül mozog, ráadásul Genf még helyi viszonylatban is drágább más városoknál.

Ha arányaiban nézem,  otthon egy átlagos lakást meg lehet venni 15 millióért. Szerintem kevésbé húznánk fel a szemöldökünket egy-egy sajtóhíren, ha egy politikus ennek a háromszorosáért venne ingatlant. Ahogy látom, nálunk más a szorzó.
:D

Visszatérve, az egyik figura a FB oldalán tette közzé megállapítását, nagyjából a következő tartalommal: egy szociáldemokrata olyan villa nélkül, mint az étel bor nélkül, vagy a nap napsugarak nélkül. Persze, voltak hozzászólások pro és kontra, az egyik hozzászóló le-"kaviár kommunistázta" a hölgyet.
:D
Az idevágó cikket ITT olvashatjátok.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése