2014. június 4.

Svájci ötlettelenség

Akik itt élnek bizonyára megszokták már, hogy egy-egy település neve gyakorta szerepel több kantonban is.
Kissé zavaró. Tőlem is többször megkérdezték, hogy melyik kantonban élek, amikor szóba kerül, hogy merre lakok.
Ilyen pl. Küssnacht, amiből három is van, vagy Muri, Hausen és sorolhatnám. Hogy ez miért van így, magam sem tudom, de számomra nagyon furcsa, hogy nem tudtak kitalálni valami mást. Milyen lenne, ha otthon lenne Békéscsaba Békésben és mondjuk Somogyban is?

Lapozzunk!
Otthon több cégünk is volt, szám szerint négy. A névadáskor igyekeztünk magunkra jellemző, vagy számunkra fontos dologról elnevezni a vállalkozást.
Nem volt ez másképp itt sem. A cég neve az otthoni szülővárosunk latin nevét rejti, ami azonban szándékunktól függetlenül - itt is - építőiparra utal.
Most nem írom le a nevet, de mondjuk nevezzük a céget BÉ-TA Kft-nek.

Sztori:
A megrendelőknek vannak saját munkavállalói és más vállalkozásoknak is ad munkát. Van nála egy pali (svájci), aki egyéni vállalkozóként dolgozik már évek óta.
Csakhogy, amennyiben egy magánvállalkozó csak egy cégnek számláz be, az itt is (mint otthon) kényszervállalkozónak számít, és nem engedi a hatóság. Emberünket is cseszegették egy ideje, így jobb nem lévén, csinált egy GmbH-t.

Egyik nap, ment nagy vigyorral az építkezésre, és újságolta, hogy végre bejegyezték a céget. Az enyémek kérdezték, hogy aztán mi lett a neve.

Hát, BÉ-TA-FA Kft.

Nagy erőfeszítésbe került, hogy ne nevessék el magukat.




Én persze továbbgondoltam: milyen macera lesz ez a megrendelőnek, hogy most akkor melyik cégről is van szó?  
Az első hiba meg is történt: az ő számlájának összegét is nekünk utalta. Természetesen visszautaltuk azonnal, de nem biztos, hogy ez volt az első és egyben utolsó tévedés.

Hát ennyit az ötletességről.
:D

1 megjegyzés: