2014. augusztus 15.

Bűn és bűnhődés

Néhány tévhitet szeretnék eloszlatni.
Ismét.
Hármat is.
Az első, hogy Svájcban nincs bűnözés. Dehogynem!
A második, hogy a bűneseteket jellemzően külföldiek követik el. Nem!
A harmadik, hogy Svájc rendőrállam. Rendőr ott van, ahol kell. Semmivel sem látni többet, mint otthon.
Pont.
Visszatérve, sajnos jelen van a bűn, és növekszik. Bár, a vagyon elleni bűncselekménye száma közel sem olyan tragikus, mint pl. otthon.
De!
- Van futballhuliganizmus (a múltkor írtam róla),
- vannak erőszakos bűncselekmények,
- és vannak kábítószerrel kapcsolatos esetek is.




Nemrégiben olvastam egy hírt, miszerint egy véletlen folytán cannabis-ültetvényt számoltak fel. Csak azért figyeltem fel rá, mert a régebbi lakóhelyünkön történt.
Az akkori hírek szerint, egy vízkár miatt a tűzoltók felnyitottak egy raktárépületet, és ott 650 tő növényt találtak. Nem volt nehéz kinyomozni, hogy ki bérelte a helyiséget. Az eljárást azonnal megindították X.Y ellen.
A nyomozók úgy döntöttek, hogy házkutatást is tartanak az érintett személynél, és csak akkor érte őket a meglepetés.
Egy titkos szobát találtak, amiben az úr (?) szadista, szexuális bűncselekményeket követett el. Elkábította, bántalmazta a nőket, majd megörökítette az egész sztorit.
A nyomozás mostanáig tartott, természetesen a gyanúsított előzetesben van. Szerencsére (?) a felvételek miatt több érintettet tudtak azonosítani, ezért feltehetően el is ítélik majd.


Persze, mindenki meglepődött a dolgon, mert egy jól szituált paliról van szó (mint általában lenni szokott).
Lásd az eredeti cikket ITT:

Azt tudtad, hogy a leghíresebb/leghírhedtebb bűncselekményt Svájcban egy magyar követte el?

1 megjegyzés:

  1. Sokat nem tudok Svájcról de az említett 3 dolgot még csak nem is feltételeztem. Mármint hogy nem voltak ilyen tévhiteim.

    VálaszTörlés