2015. április 2.

Magyar vállalkozók Svájcban - előszó

Az elmúlt év augusztusában egy felhívást tettem közzé, mert arra gondoltam, hogy bemutatok néhány itt dolgozó, élő magyar vállalkozót. Erről ITT olvashatsz, aztán néhány héttel később az eredményről ITT:
Bevallom nektek, nagy csalódás volt.

Ok, nem biztos, hogy pont maga a vállalkozó ismeri a blogot, de hogy senki nem ismer senkit, akit esetleg ajánlani tudott volna, azt egyszerűen nem hiszem el.
Természetesen olyan is van aki, x,y vagy z ok miatt nem akar egy blogon szerepelni. Megértem.

Tudom, nem nagy reklám, mert ugye mi magyarok (tisztelet a kivételnek!), már csak azért sem megyünk be, vásárolunk, veszünk igénybe egy magyar szolgáltatást, mert az vagy
- kontár,
- vagy rosszul dolgozik,
- vagy drága,
de az biztos, hogy átver bennünket.
:(

A magam részéről nagyon sajnálom, hogy ez a tévképzet alakult ki. Ahogy elnézem, az teljesen természetes, hogy a török, török boltba jár, az olasz pedig olasz étterembe.
Mi miért nem?

Tisztában vagyok, hogy vannak  csalók  nem korrekt/hozzá nem értő vállalkozók is, de úgy gondolom, hogy aki évek óta dolgozik, arra fentiek nem érvényesek, hisz kicsi ez az ország, elmegy a hír.
Legalábbis, remélem.

Azt nem is értem, hogy miért kellene olcsóbbnak lennie egy vállalkozónak, amikor itt él, itt szerzi be az alapanyagot, itt adózik, stb? Csak azért, mert magyar?
Ja, mert sokan úgy gondolják, hogy úgyis megoldja "okosban"?
Hát, kérj számlát. Tök egyszerű.

Én senkitől sem várom, hogy olcsóbb legyen. Elmegyek, igénybe veszem, kapok egy számlát és kifizetem. Ez ilyen egyszerű.
Igen, azt is tudom, hogy vannak olyanok is, akik félfusiban a saját lakásukban fogadnak szépülni vágyókat. Hogy ez mennyire szabályos, nem tudom.
Akit én ismerek legálisan, bejelentve dolgozik. Ő azért dolgozik olcsóbban, mert a lakás, az valóban nem egy szalon. Bár kávé, üdítő nála is van.

Úgy gondolom, hogy a jó munkánál nincs jobb cégér, aki nem tisztességes az előbb-utóbb belebukik.
Erre is volt példa, személy szerint többet is ismerek.

Hogy most miért tértem vissza a témára?
Magam is vállalkozó lévén, tudom mennyi erőt, energiát és pénzt kell beletenni, hogy valamit létrehozzunk.
Szeretnék bemutatni néhány nagyon elszánt embert.
:)
A felhívás tehát még mindig él. Aki ismer a környezetében olyan magyar vállalkozót, akit érdemesnek tart arra, hogy bemutasson, kérem írjon egy rövid mailt.





3 megjegyzés:

  1. Nem értem, hogy miért nem jelentkezett senki. Mi, ha találtunk volna magyar vállalkozót az építkezés során, azokra a munkákra, amiket franciák végeztek el, valószínűleg őket választottuk volna.
    Bár én is rendszeresen olvasom, hogy csak magyart ne, mert az átver :-(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amúgy rohadtul vicces ez a "magyart ne" hozzáállás külföldön. Főleg, hogy szerintem nem igaz.

      Megint, amit én tapasztalok, hogy itt Bécsben teljes hálózat van mindenre: magyar háziorvos, magyar fogorvos, magyar ügyintézők mindenhol, magyar festő, magyar költöztető, magyar kiutaztató és így tovább.

      Mert a román, bolgár és szerb meg török költöztetők, festők, stb. nem fognak átverni, mi? :D Orvosnál meg tonnányi nyelvi probléma lehet rengeteg speciális szóval, szóval inkább nem szenved az ember a nyelvvel, amikor beteg.

      Aki szerint a magyarok kerülik a magyarokat külföldön, az nézzen be a rengeteg külföldi fórumra facebookon, index.hu-n és még ezer más helyen, ami úgy kezdődik, hogy "Magyarok itt és itt".

      Magyar bulikon/magyar házakban/magyar egyesületekben is lehet kérdezősködni, hogy tényleg mennyire kerülik a magyarok a magyarokat. Az anyukáknak is külön szokott lenni fórumuk a női dolgokról külföldön.

      Tapasztalatom szerint amúgy pont a legnagyobb magyarelleneseket találjuk csak magyarokkal körbevéve. Azt már korábban említettem, hogy nem nagyon ismerek itt olyat, aki beilleszkedett volna vagy olyat, aki ismerne olyat, aki tényleg beilleszkedett volna az osztrákok közé (kivétel: beházasodás).

      Amúgy el lehet gondolkodni, hogy pl. a Határátkelőn írogató 5-10-40 évvel ezelőtt Kanadába/USA-ba/Angliába/Svédországba, szóval külföldre disszidálók miért írogatnak még mindig egy magyar fórumba ennyi év után is és az összes facebook fotójukon miért szinte kizárólag magyarok szerepelnek magyar hozzászólásokkal.

      Persze ezek olyan kérdések, amikről nem illik beszélni, hogy 5-10-40 évig nem nagyon illeszkedett valaki be egy országba és még mindig hazavágyik valahova, ami már sok esetben nem is létezik.

      Lukas M.

      Törlés
    2. A "magyarkodásról" van egy jó sztorim, de majd inkább írok róla egy posztot.
      :d
      Vicces. Remélem magára ismer majd a szereplő.
      :D

      Törlés