2015. június 12.

Veloprüfung - kerékpárosvizsga

Ebben a témában nulla a személyes tapasztalatom, mert amikor jöttünk az én gyerekeim már nagyobbak voltak, így kimaradtunk belőle.
Ellenben fontosnak tartom, remélem, hogy majd ti kiegészítitek.

Arról korábban írtam, hogy mennyire jó dolog, hogy már az óvodásokat is oktatják, hogyan kell gyalogosan közlekedni.
Gondolom, hogy a helyi NAT-ban (nemzeti alaptanterv) is szerepel. Hogy biztos forrásból sajátítsák el a közlekedés rejtelmeit, egy vagy több rendőr tarja a "kiképzést".
Nagyon aranyosak, amikor a zebránál megfontoltan tekergetik a nyakukat, mielőtt lelépnek.
Ki ne mosolyogná el magát, amikor egy törpe megköszöni, hogy átengedtük az úton?
:)

A nagyobbakat a biztonságos kerékpározásra tanítják, amiből vizsga is van.
Hogy ez kötelező vagy sem, nem találtam információt.
Arról sem, hogy pontosan mikor kerül rá sor. Egy helyen negyedik, másik helyen 5-6. osztályt említenek.
Ahogy a napokban erre-arra jártam, több helyen volt kitéve figyelmeztető tábla, hogy ott bizony vizsga folyik.


Ilyenkor a gyakorlatban kell megmutatni, hogy mit tanultak elméletben. Ismerik-e a táblák jelentését, az elsőbbségadás, a kötelező haladási irány, stb. szabályait.




A vizsga alkalmával egy kijelölt útvonalon kell haladni, ahol egy-egy kritikus pontban vizsgabiztosok figyelik a kis kerekeseket, hogyan teljesítenek és értékelik őket.

A szabályok elsajátításra még egy internetes program is segít felkészülni, akit érdekel, INNEN  letöltheti.

Statisztikákat nem néztem, de szerintem ennek is köszönhető, hogy a gyerekek jóval felkészültebbek a közlekedés terén, kevesebb a baleset.


2 megjegyzés:

  1. Hát, én sem tudom, hogy ez kötelező-e, de szerintem nem, viszont a szülők azt gondolom szívesen benevezik a gyerkőcöket egy ilyen vizsgára akkor is, ha nem kötelező.
    De az is igaz, hogy felnőtt korukra itt is elfelejtik a tanultakat, mert Genfben biztosan igaz, hogy a kerékpárosok életveszélyesen közlekednek az utakon :-(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezzel 100 %-ban egyetértek. :(
      És ha kiszólsz az ablakból, hogy miért mennek egymás mellett, akkor még nekik áll feljebb.
      :(

      Törlés