2016. május 16.

Ismét a víz az úr

Szinte már menetrendszerűen megjelenik egy-egy tavaszi írásban a téma. A múlt évben Graubündenben volt probléma a lehullott csapadék kezelésével, ez okozott árvizet egy-egy területen, most itt Közép-Svájcban is érintett bennünket a nagy esőzés.
Szombaton nem voltunk otthon, csak a kora délutáni órákban érkeztünk haza és nagyon meglepődtünk.

Bár már napok óta esett (mit esett, inkább ömlött), a házak teteje, az utca és az udvarok tele voltak jégdarabokkal. Hatalmas jégeső eshetett. Ráadásul, amit eddig még nem tapasztaltunk, kivonult a tűzoltóság, mert a dombról lezúduló hatalmas mennyiségű vizet a csatorna nem tudta elvezetni, így az szabad folyást engedve zúdult a falu főutcájára. El kellett terelni a forgalmat.
Az szántóföldekről is kifolyott a víz az úttestre, nem volt egyszerű a közlekedés sem.
Ez azonban nem okozott akkora problémát, mint más területeken.
Néhány nap alatt leesett a teljes májusi csapadékmennyiség. A legtöbb esőt Säntisben rögzítették (235 mm), de Luzernben is 135 mm esett. A folyók és a tavak vízszintje jelentősen megemelkedett.
Legnagyobb kockázatot pillanatnyilag ez jelenti, félő, hogy az átázott talaj megcsúszik.
Szombaton a Basel melletti Muttenzben térdig ért a víz a faluban, mintegy 80 esetben kérték a tűzoltók segítségét.
A zivatar cella 28 mm vizet hozott néhány óra leforgása alatt. Pincéket öntött el, utakat mosott ki.
Eredeti cikk ITT:


foto: www.20minuten.ch







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése