2016. augusztus 28.

Ízlések és pofonok

Azt gondolom, hogy az nem vita tárgya, hogy a divat változik. Ez kihat az öltözködésen túl a lakhatásunkra, az építkezésre, a berendezésre.
Amikor építkeztünk, a divatot megelőzve egy mediterrán házat szerettem volna, ezt aztán az építésügyi hatóság egy határozott nemmel húzta keresztül, mondván nem illik az épület az utcaképbe.
Lehet, ha várunk egy évet, semmi gond nem lett volna, mert akkor kezdtek gombamód szaporodni az ilyen típusú lakóházak.

Újratervezés után egy szintén újszerű tervvel próbálkoztunk, ez már gond nélkül átment. Mivel a terv sok faanyagot tartalmazott, ezért szóba sem jött lehetőségként, hogy valami extrém színt válasszunk neki. Nagyon jól mutatott a sötétre pácolt fa a fehérrel.

Manapság már mindenféle színben pompázhatnak a házak, most az új épületeken sokszor látok mogyoró színt. Persze nem árt, ha a szín megy az épület stílusához.

Svájcban eddig nem sok szabályozással találkoztam, néha meglepően más stílusú, méretű házak kerülnek egymás mellé.


Meg is lepődtem, amikor egy cikket olvastam arról, hogy a frissen felújított ház esetében az önkormányzat arra kötelezte a tulajdonosokat, hogy fessék át, mert nem felelt meg a színe.
Ha a képet nézzük, akkor valóban egy kicsit kilóg, mert az összes körülötte álló épület szürke.


A tulajdonosakat egy Norvégiában történő utazás ihlette meg, és gondolták, hogy maguk is megvalósítják az ott látottakat. A hatóság nem így gondolta. A család megfellebbezte a döntést, de másodszor sem jártak szerencsével. A berni várostervezési osztály vezetője nem engedi a narancs színt.
A tulajdonos a mai napig nem érti a döntést, mert szerinte egy kis életet vitt a negyedbe ezzel a választással, másrészt nincs elég pénze az újrafestéshez, ami kb. 27 ezer frankba kerülne. Végső elkeseredésében egy petíciót fogalmazott, amit a környékbeliek aláírásával próbált megerősíteni.
A lap szerint nem ez az első eset, amikor a hatóság keresztbe tesz a tulajdonosoknak a színválasztás kapcsán.
Természetesen az olvasóknak is volt véleményük. Nem olvastam végig mind az 1500 kommentet, de többen voltak azok, akik csalódottságuknak adtak hangot az eset kapcsán, hogy miért kell ilyen dolgokba beleszólni.

A szokásos szavaztatás is megtörtént.
Több, mint 31 ezren válaszoltak a feltett kérdésre:
Mit gondol a ház színéről?
- Szeretem a színét. Valami pluszt ad a környékhez. - 44 %
- Ez a narancs egyszerűen csúnya. - 4 %
- Mindenki számára lehetővé kell tenni, hogy olyanra fesse a házát, amilyenre akarja. - 46 %
- Akár szép, akár nem, a szabály az szabály. - 6 %
Elég meggyőző a lakosság véleménye.
:)
Te mit gondolsz?
Mire szavaztál volna?
Eredeti cikk ITT:
A környéken járva, készítettem néhány fotót az itteni -nem szokványos- színekről.

Ezt néhány hete festették erre a színre.



Ez a múlt évben készült.



Ez már újonnan ezt a színt kapta. :)



8 megjegyzés:

  1. Nekem tetszik a szin. Jómagam Zürichben egy lazac szinű házban laktam, amit ott élésünk idején tataroztak. A tulajdonos is a házban lakott, de megkérdezte a lakókat, hogy mi a véleményük. Tetszett. Féltem, hogy majd nem engedélyezik, ugyanis egy iker ház volt és szerintem is kicsit furán nézett ki a szomszéd ház piszkos szürkéje mellett, de nem lett belőle semmi baj.

    VálaszTörlés
  2. Alapvetően én is a "mindenki olyan színűre fesse a házát, amilyenre akarja" híve vagyok elvileg, de aztán mindig látok olyat, amire meg azt mondom, hogy na ezt nem lett volna szabad hagyni. A képeiden nekem a bugyikék veri a lécet, sajnos ilyeneket szinte bármelyik országban találunk (no meg pl. jajlilát is...). Csak aztán belegondolok abba is, hogy ki lehetne hivatott eldönteni, hogy mi a "no go" és miért pont ő? Szóval tényleg a szavazósdi lehetne egy jó megoldás, vagy a némileg módosított vezérelv: mindenki olyanra fesse a házát, ami nekem tetszik... :)))))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akinek feladata lenne eldönteni, h mi fér bele és mi nem az övezeti szabályozásba, az a várostervező építész feladata. Itt Raumplanung az urbanisztika neve. Sajnos szerintem is elég lazák a határok itt Svajcban.

      Törlés
    2. Köszönöm a kiegészítést.

      Törlés
    3. Pont itt Németországban is látom mindkét végletet. Vannak olyan lakóövezetek, ahol halálra van szabályozva minden (házak színe pl. fehér-szürke-halványsárga, cserép színe pl. vörös és barna, stb.), aztán ugyanazon a településen belül is akár egy másik övezetben szabad a gazda...:D Pedig az építész tuti ugyanaz, elvileg. Mi egy falu széléhez toldott új lakóterületen építkeztünk, ahol az új övezetet pont a mi utcánk oszt ketté. Az egyik oldalon csak cserép lehet a tető a fenti két színben (a ház színére itt egyáltalán nem volt szabvány), a másik oldalon engedték a lemezburkolatú tetőt is, meg a fekete-szürke cserepet is. Ki ért ezt? Az meg csak hab a tortán, hogy bár a gerincvezetékek a mi utcánkban jönnek föl a faluból, a mi oldalunkon van vezetékes gáz is, meg kábeltévé is, a másik oldalon nincs egyik sem....:D A két terület építési övezetté sorolása között egy (!) év különbség volt. Akkor volt pont a főépítész-csere? De akkor mi magyarázza a közmű-különbséget? Ilyenkor csak kapkodom a fejem, hogy hol itt a híres logika.... :))))

      Törlés
    4. Aztán van ám itt is durva szabályozás is. A volt főnököm lakóövezetében kötelezően elő volt írva az élősövény kerítés (és csak az, még a növények fajtájára is volt megkötés kb. 3-4 variációval) max. 180 cm magassággal. Neki sikerült is egy olyan szomszédot kifognia, aki módszeres rendszerességgel demonstratív kihozta a collstokot, lemérte a magasságot, és ha az már 185 cm volt, akkor másnap postán (!) jött a levél, hogy irgumburgum, és "ha nyolc napon belül nem vágja le, akkor aztán...." Nagy az isten állatkertje....:D

      Törlés
    5. Ilyesmiről itt is hallottam, nem tudom valóban így van-e.
      Ezt támasztja alá az az eset, hogy mikor megnéztük a házat, gyönyörű tujasor volt a "kerítésünk". Úgy 2,5 m magas. Mire költöztünk, félbevágták.
      :(
      Én nem örültem neki. Egyrészt randa lett szegény, másrészt így belátni.
      :)

      Törlés
    6. Nálunk a kerítésre az volt a szabvány, hogy "épített" kerítés kizárva (ide tartozik pl. a deszkakerítés is, de a drótháló, lábazat nélkül nem, viszont az csak. max. 1 m magas lehet.) A sövényre itt nincs méretkorlátozás, cserében a növények csak "nem tájidegenek" lehetnek. Mondjuk a tuja pont itt sem őshonos, ennek ellenére kb. a sövények 80%-a az, de van azért itt is pálmafa is.... :D Szóval amíg a szomszédod nem egy vadbarom, a szabály se veendő komolyan annyira. Engem viszont a kocsibeálló akasztott ki: 2 db/ház az előírás saját telken, mi ezt lerendeztük volna azzal, hogy van a garázs, meg a garázsbehajtó, ami 6 m hosszú. De nem, a bejáró nem számít annak, mert akkor hogy jönnék ki a garázsból.... Így az egyébként is "monumentális" telken kénytelenek vagyunk még egy autónyi helyet minimum gyeprácsozni, mert az sem megy, hogy a saját füvem egy darabjára "állok rá", az nem kocsibeálló. Grrrr...Vagy a gyeprács, vagy a salakozás a minimum. :D

      Törlés